A szürke ötven árnyalata (részletek)

2012 szeptember 10. | Szerző: citygirl |

“A földre rogyok és dühös vagyok magamra, amiért ilyen esztelenül reagálok. Felhúzom a térdem, úgy kucorgok. Olyan kicsire, akarom összehúzni magam, amennyire csak tudom. Talán ez az ésszerűtlen fájdalom is egyre kisebb és kisebb lesz.  A térdemre támasztom a homlokomat, és szabad folyást engedek a könnyeimnek. Olyasmi elvesztése miatt sírok, ami sosem volt az enyém. Milyen nevetséges! Gyászolni valamit, ami soha nem is volt- az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat.”

“Még senkivel nem éreztem ezt. A hormonjaim megőrültek. A bőröm bizsereg ott, ahol a hüvelykujja az arcomhoz és az alsó ajkamhoz ért. Fészkelődöm a vágytól… a sajgó, kényelmetlen vágytól. Nem értem ezt a reakciót. Hmm… Vágy. Ez bizony vágy. Hát, ilyen az.”

“A férfiak nem igazán bonyolultak. (…) Nagyon egyszerű teremtmények. Általában arra gondolnak, amit mondanak. Mi pedig órákat vesztegetünk azzal, hogy megpróbáljuk kielemezni, mit is mondanak. Pedig olyan nyilvánvaló. A helyedben én szó szerint venném.”